A tökéletlen előadás

A tökéletlen előadás

A ruhapróba, az előjelekhez képest, jól ment.

A stylist picit bizonytalan volt, felpróbáltatta vele az összes ruhát, septiben, néhány újat is készített a szanaszét heverő anyagokból.

– Ide most tollakat, vagy inkább rózsát? Kék vagy lila? Nem tudok dönteni, idegőrlő ez a sok lehetőség…

De ő nem adta fel, hősiesen tűrte, ahogy az avatott kezek, újra és újra más külsőt adtak neki.

– Lehetnél drámai hősnő! – mondta megrendítő arckifejezéssel a divattanácsadó.

A #balerina egyetértően bólintott.

– Nem, nem inkább szende pásztorlány! – pillogott naivan a stílus ikon.

A táncos ismét csak bólintott, tudta, az ellenállás hasztalan, hisz egy vérbeli profi kezei között volt.

Ha azt mondta volna neki, hogy vegyen fel egy dél – afrikai törzsi viseletet, cuki pink lakkcipővel, ő azt is, kérdés nélkül megtette volna.

– Ez sem jó! – mordult fel mérgesen

– De, talán, ha egy picit elveszünk ebből… és hozzárakjuk ezt… megbolondítjuk egy kis csillogással… és ühüm… igen.. igen…

Ez AZ!

Tökéletes!

Mesés!

Varázslatos!

Magával ragadó!

Szemkápráztató! – mondta, miközben körbeforgatta a lányt, aki valóban csodásan festett a most készített jelmezben.

Az esti előadásig, már csak órák maradtak, de annyi volt még a tennivaló!

Most a díszlettervezőhöz sietett, aki gyorsan a színpad közepére állította őt.

Ecsetét a kezébe vette, és határozott vonásokkal a háttérnek esett.

Csak úgy repkedtek a színek, kék, zöld, sárga, piros, néha, néha félre is kellett hajolnia, nehogy az oly gondosan elkészített ruhája foltos legyen.

A művész rendületlenül alkotott, mit neki jelmez!

Ő itt és most világokat épít, sosem volt világokat, ahol minden lehetséges, ahol a felhők képzeletből, a bokrok álmokból készülnek, és ahol a dombok felett a szelek a végtelen lehetőségek illataival kergetőznek némán, a tündérporral szórt hegyek árnyékában.

És ím, a színpad készen állt!

A balerina mély levegőt vett, az öltöztető még egyszer kisimította a ruhája ráncait, és kilépett a rivaldafénybe.

Magába szívta a színpad nehéz levegőjét, érezte, ahogyan kíváncsi szemek fürkészik minden mozdulatát.

Megállt középen, szemeit behunyta, elfejtette a külvilágot, már csak ő létezett és a színpad.

Kezdetét vette a varázslat.

Ok, akkor itt most nyomnék is egy pillanatleállítás gombot!

Szóval a fent leírt történet a művészi lenyomata a valós történéseknek, illetve annak, hogy hogyan is “kellett volna” történnie mindennek a tegnapi „játszás” során.

De az elképzelt jövő és a valóság, néha bizony köszönőviszonyban sincsenek egymással.

És, hogy mit tehetünk ilyenkor?

Sodródunk, és megpróbáljuk kihozni a maximumot a helyzetből.

De akkor mi történt valójában?

Nézzük meg:

– Anya, játsszunk öltöztetős babásat?

– Persze.Anyának kb. 7 Gigányi nyomtatható #öltöztetős#baba kép van a gépén, csak találunk köztük, egyet, ami megfelel.

Igen, de itt jön az első bonyodalom: Kicsiny falunkban, egy, azaz egy olyan hely sincs, ahol nyomtatni lehetne akár egy nyomorult kis oldalt, de legalább az óránként járó busszal például felmehetsz, két gyerekkel, a „fővárosba” nyomtatni.

Két gyerekkel.

Busszal.

Nyomtatni.

Igen, megtehetnéd.

De, azt hiszem érthető okokból, ezt a lehetőséget passzoltam.

– Ne szontyolodj el édes tubicám, nincs itt baj, megoldjuk, Anya ügyes, majd én rajzolok neked!

– Jó, de balerinát!

-Jó, balerinát.

-Piros dresszben.

-Piros dresszben, rendben.

-Fekete hajút.

-Ok, fekete lesz a haja.

-A virágok a hajában, azok pedig legyenek….hmm… pirosak!

-Vannak virágok a hajában?

-Vannak.

-Jó, szóval vannak és pirosak.

-De a cipője rózsaszín.

-Természetesen rózsaszín.

Nem mondom, hogy életem munkája, de megszületett a szabadkézi balerina, ami piros dresszben van, fekete a haja, vannak piros virágok is a hajában és a cipője természetesen rózsaszín.

Be kell valljam, kicsit Frida Khalo utánérzés, de üsse kavics, egy jó Carmen előadáshoz, pl. pont oldalhelyes.

Szupi!

Gyerek örül, Anya örül, Frida örül, mindenki happy!

Amíg szárad elkészítjük az előadás díszleteit is, Miss 6 és fél Halloween hátteret készít villámokkal és lávafolyammal, Anya meg uncsi bárányfelhős dombosat.

Frida megszáradt, kartonpapírra ragasztom, kínosan ügyelek, hogy amikor kivágom, minden milliméter stimmeljen, kész, megcsodálom a művet és hátba veregetem magam, hogy Anya, azért te nagyon tudsz, ha akarsz.

Miss. 6 és fél nézegeti egy darabig, majd megszólal.

– Anya? Kifesthetem még egy kicsit?Ennyit a hátba veregetésről.

– Persze!Egy pillanatig se görcsölj azon, hogy Anyád 3 órája vergődik, hogy tökéleteset alkosson a lelke szerelmetes bimbajának, fessél, ki vagyok én, hogy korlátozzam az éppen kitörni készülő kreativitásodat?

És fest.

Feketével.

A legvastagabb ecsettel.

Közben megszólal.

-Nézd! Csinálok neki körmöket…upsz..akkor kesztyűt..jujj…Anya, szoktak a balerinák olyan hosszú kesztyűt hordani, ami végig leér az egész karjukon?

Hát nem tudom szoktak e, de ez a balerina már biztosan szokott, mert válaszomat meg sem várva, már szépen vastagon be is festette feketére.

-….Persze kincsem….szoktak!- válaszolom, miközben elmorzsolok egy kósza könnycseppet, viszlát Frida, szép volt az a 13 perc, amit köztünk töltöttél.

– És Anya?

Vajon lehet e még ennél is jobb ötlete, ötlik fel az egyszeri olvasóban.

-A balerinák, ugye hordanak harisnyát is?

-Természetesen, mindig.

És ott feküdt Frida, vastag fekete kesztyűben és harisnyában, Miss. 6 és fél, pedig mint aki jól végezte dolgát tovarepült trillázva, hogy a lakás más pontjára is örömöt és boldogságot szállítson.

Én meg ottmaradtam a sebeimet nyalogatni és megsiratni azt az időt, amit a tökéletességre pazaroltam.

Azt gondoljátok a megpróbáltatásaimnak itt vége szakadt?

Balgaság.

Hiszen ki más jelent volna meg az asztalnál, ha nem ő, a végzet kegyetlen ecsete, Mr. 2 és fél.

Lekuporodott az egyik székre, felmérte az esélyeket, tétován ecsetet ragadott, tett egy két vonást a lapjára, majd megakadt a szeme rajta.

Felé nyúlt, óvatosan magához húzta, majd amikor úgy érezte már senki nem figyeli, precíz mozdulatokkal álmatag kéket helyezett el a hölgy arcán és testén, ügyelve rá, hogy a még nedves fekete kellemesen harmonizáló árnyalatokat hozzon létre, s az impresszionizmus eseti bája keveredjen a realizmus hideg valóságával.

A biztonság kedvéért a saját kezét és a hasát is kékre festette, majd büszkén rám nézett és azt mondta:

– Én blúsat!

Azon olvasók kedvéért, akiknek esetleg nem megy a hunglish újmagyar, elmagyaráznám, hogy a blús, melléknév, jelentése, kék színű, Mr. 2 és fél nyelvújító alkotása, a kockás és a csíkos szavak mintájára.

Eltiportak.

Volt egy blús Fridám, aki nagyon előrelátóan mindig kesztyűt és harisnyát visel, egy kék gyerekem, aki, mivel elfogyott a felület, most az arcát kezdte blúsra festeni, és egy trillázó tündérem, aki még nem tudta, hogy bizony a balerina, akit ő oly művészien felajvított, enyhe bőrszín korrekción esett át.

Mit tesz ilyenkor Anya?

A legnagyobb természetességgel előveszi a papírszínházat, behelyezi a villámos lávás hátteret, másik kezével arrébb tereli a kék manóként újjászülető Mr. 2 és felet az ágyon lévő fehér lepedőtől, kék Fridát a díszletbe helyezi, némi szörnyecske és töklámpás kíséretében, közben lefürdeti a kék manót, különösen ügyelve rá, hogy a füléből is kijöjjön a vízfesték, trillázó tündért leszedi a csillárról, előkeresi a zseblámpát, nincs meg, francba, meglett, de nincs benne elem, megint francba, megvan az elem, de nem működik, miért nem működik? fordítva raktam bele?

-Gyere le onnan!

Azt már ne edd meg!

Nem baj, hogy süti, most szedted ki az ágy alól!

Nem, a testvéred sem eheti meg!

…Mindegy… majd iszol rá egy kis vizet…

A zseblámpa még mindig nem működik…akkor használunk telefont, azon is van lámpa!

Villany leolt, lélegzet megszegik, Zombi Frida rivaldafénybe be.

A gyerekek áhítattal figyelik az előadást, teljes a siker.

És, hogy mi a tanulság?

Nem kell mindig görcsösen ragaszkodni a tökéletességhez, sőt, egy kis tökéletlenség, néha mindent jobbá tesz.

Emese

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *