Csak öt perc

Csak öt perc

Meleg, párás reggel volt, a nap első sugarai beszöktek a behúzott függöny mellett.
Az ágyban feküdt.
Feszülten figyelt egy hangra.
-Csak öt perc….- suttogta rekedten a párnának.
Kócos haja rátapadt a homlokára, alig bírta nyitva tartani a szemeit, az ajkai cserepesre száradtak, de nem akart felkelni, hogy megszüntesse a kínt és igyon egy pohár vizet.
Várt.
Hátha elmúlik, hátha csak álmodja az egészet.
Ha most felkel, akkor vége. Akkor el kell ismernie, hogy ez nem álom, ez a valóság és éppen most történik meg vele.
Minden izma megfeszült.
A másik szobából bajlós kaparászás hallatszott, majd textil suhogása, valami átgurult a hajópadlón, a hálószoba ajtó sírva kitárult.
És ott volt ő.
A 89 cm magas rettenet, aki ellopja az álmokat, és megeszi a perceket.
Kivárt.
Felmérte áldozatát mielőtt kíméletlenül lecsapott volna, nagy barna szemei kíváncsian kémlelték áldozata arcát.
És észrevette, kiszemeltje szemének egyetlen suta erőtlen mozdulata elég volt, hogy beindítsa a támadást.
Az ágyhoz sietett, kezével átfonta és többé nem eresztette, az övé volt.
Így feküdtek mozdulatlanul percekig, a vadász és prédája eggyé vált a hajnali fényben, és furcsa mód, egyikük sem lehetett volna boldogabb.
Megérkeztek.
A feltétlen szeretet szívmelengető érzése lengte be a szobát.
Csend volt és béke, az idő megszűnt létezni, csak még öt percig.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *